Magyar Építőművészek Szövetsége | kommunikáció
   2024. május 03. 20:34
keresés:  
kapcsolat | hírlevél | oldal térkép   
kommunikáció| aktuális közlemény

belföld | külföld aktuális | archív   

2013.04.15

MÉSZ Közgyűlés (2013.05.06.)

Tisztelt MÉSZ Tag! Ezúton hívom meg a Magyar Építőművészek Szövetsége 2013. évi rendes Közgyűlésére

Helyszín:        H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ, Nagyterem (1085 Budapest, Horánszky utca 13.)
Idő:                2013. május 6. hétfő 10 óra (regisztráció 9 órától)

Határozatképtelenség esetén a megismételt Közgyűlést 2013. május 6-án 10:30 órakor kerül összehívásra a H13 Központ Nagytermében. A megismételt Közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképesnek minősül. A beszámolók lényegi összefoglalója ezen az oldalon elérhető.


Program

  • Megnyitó    Sáros László György DLA elnök, MÉSZ
  • Köszöntők    Fekete György elnök, MMA
  • Halász János kultúráért felelős államtitkár; EMMI
  • Dr. Szaló Péter területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes             államtitkár, BM
  • Nagy Ervin Országos Főépítész
  • Noll Tamás elnök, MÉK jön
  • Winkler Barnabás DLA elnök, SZIMA, Építőművészeti Osztály
  • Simonffy Márta elnök, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége
  • Emlékezés az előző Közgyűlés óta elhunyt MÉSZ tagokra
  • Jubiláló MÉSZ tagok köszöntése
  • Kitüntetettek köszöntése
  • Vedres György-díj átadása
  • Előadás (határozatképtelenség esetén):Kóródy Anna - Vukoszávlyev Zorán:  Az         örökség - rehabilitáció-kortárs eszközei - európai tendenciák


Ügyrendi döntések

  • Határozatképesség megállapítása
  • Levezető elnök megválasztása
  • Jegyzőkönyv-vezető és hitelesítők megválasztása
  • Szavazat-számláló Bizottság megválasztása
  • Napirend elfogadása
  • Napirend
  • Elnöki beszámoló             Sáros László György DLA
  • Ellenőrző Bizottság beszámolója    Marosi Miklós a Bizottság elnöke
  • 2012. évi közhasznúsági jelentés   
  • 2012. évi költségvetési beszámoló   
  • 2013.évi költségvetési tervezet       
  • MÉSZ elnökség programja 2016-ig    A MÉSZ alelnökei és elnökségi tagjai
  • A régi-új Magyar Építőművészet    Szegő György DLA főszerkesztő
  • A MÉSZ és az építészeti szerzői jog    Vajai Tamás DLA
  • Alapszabály módosítása        Dr. Mayer Erika a MÉSZ jogi képviselője
  • Hozzászólások, szavazások
  • Egyebek
  • Zárszó

Kisérő kiállítások:
Ybl Miklós-díj 2013; Fiatalok Feketén - Fehéren 2013

Budapest, 2013. április 23.

Üdvözlettel,
Sáros László György DLA elnök

 


 

(Borvendég Béla tiszteletbeli elnökünk levelét a MÉSZ közgyűlése elé, itt a honlapon adjuk közre, mert reméljük, hogy itt és így többen jutnak hozzá. Sáros László György DLA)

NYÍLT LEVÉL

Kedves Sáros László György DLA elnök úr kezeihez

Kedves Elnök úr!

Ezt az előadást ugyan 24 éve tartottam a MÉSZ vezetőségi ülésén, de úgy vélem, hogy mutatis mutandis mai közgyűlésünkön is elmondanám, ha mozgásképtelenségem ebben nem akadályozna meg. Amikor tehát nyilvános kimentésemet kérem, egyúttal azt is kérem, hogy tegye lehető-vé, hogy ezt a dokumentumot a tagság is megismerhesse.

Borvendég Béla


SZÁMVETÉS ÉS HOGYAN TOVÁBB?

A MÉSZ vezetőségi ülésén elhangzott beszéd szerkesztett változata

1989. november 10.

A magyar építész szakma is sorsfordulóhoz érkezett. A változás olyan időszakába jutottunk, hogy amikor szemben az elmúlt évekkel, sőt évti-zedekkel nem arról kell eszmét cseréljünk, hogy miként lehetne elérni, kiharcolni a pályamódosítást, hanem sokkal inkább azt, hogy milyen le-gyen az, az átalakulás, amely most így vagy úgy akaratunktól függetlenül is végbemegy. Velünk, vagy nélkülünk

Sokszor mondogattuk, hogy az építészet ezernyi szállal kötőik a társada-lomhoz. Most akár demonstrálhatjuk is: Ahogyan a magyar társadalom változik már is, és ahogyan a politikai-gazdasági rendszer átformálódik, szinte mindent át kell, rendezzünk. Nem utolsó sorban saját belő viszo-nyainkat is

Az építész szakma belső struktúrája ugyanis már ma sem a régi. A nagy állami tervező szervezetek jó része szinte minden belső tartalékát felélte. Ha ésszerű privatizációjukat sikerül megoldani, a bennük miden korábbi hányattatás ellenére felhalmozott érték talán megmenthető, ám ha nem, végleg elvész az is. A tervezési megbízásokért már-már ökölharc folyik. Már jelen vannak a külföldi tervezők is. A beruházási bürokráciánk pe-dig, lényegében már üzemképtelen. A hosszú nevű minisztériumba ol-vasztott ÉVM leeresztett vizű versenyuszodában tempózik. A tanácsok mondhatni döntés képtelenné váltak és saját erejükből már csak valami-lyen kapkodó telek spekulációra futja. Az állami építőipar egykor harsogó fúvószenekarából már egy szordinált fúvós ötöst is alig lehetne kiállítani. A tervező építész szakma szerte szerént nyargal, de portyáiból megtérve trófeaként legtöbbször csak egy-egy megfutamított kollega fülét tudja felmutatni. Mind megannyi villogó, szirénázó bizonyság arra, hogy ami volt, szétesett, semmi így nem maradhat. A romokat el kell tehát takarítni, és haladék nélkül hozzá kell látni az újjáépítéshez. Arról kell ma itt be-széljünk, hogy hol és miként kell nekiveselkedünk a munkának.

Kérem, nézzék el nekem, hogy mondókámban több lesz a kérdés, mint az állítás. De ebben a helyzetben a tagságon a sor, hogy elmondja, mit akar és mit vár el a vezetőségtől

Ha e válságos helyzetben az ötről a hatra akarunk jutni mindenek előtt egymással kell, szót értsünk El kell jussunk addig, hogy őszintén és ma-gyarul beszéljünk. És persze ki kellene, módoljuk azt is, hogy hol, és mi-ként kezdjünk hozzá? Kérem? Nézzék el nekem tehát, hogy mondókám-ban több lesz a kérdés, mint az állítás. De ebben a helyzetben a tagságon a sor. Hogy elmondaná, mit akar és mit vár el a Vezetőségtől.

Ha e válságos helyzetből ötről a hatra akarunk jutni mindenek előtt egy-mással kell, szót értsünk El kell jussunk addig, hogy őszintén és magyarul beszéljünk , de azzal a türelemmel és méltósággal, amely a szakma humá-nus elkötelezettségéhez illő. Tudnivaló, hogy ez nem lesz sem könnyű, sem magától értődődő, hiszen úgy tűnik, hogy már a „palira vett” szakma maradék azonosság tudata is veszendőbe ment.

Sanyarú és tudathasadásos helyzetünknek természetesen megvannak a maga belső okai, de bőségesen kap utánpótlást, az egész társadalmat el-borító erkölcsi bomlás szennyvízéből is. Így hát azzal párhuzamosan az-zal, hogy rendet rakunk saját házunk táján, gátat kell, emeljünk a kívülről ránk zúdított szennyvízzel szemben.

Az azonosság-válság forrása jórészt a helyünk.  A Hely, amelyet a Hata-lom az építészet és az építész szakma számára kiutalt. Be kell lássuk, hogy az „államilag engedélyezett” alkalmazott építész – tetszik, vagy nem tetszik – a Kádár rendszer kollaboránsaként kereste a kenyerét. És az, az építész, aki ezt ösztövér diétának találta a hatalom kegyétől függően még némi vajat is kenhetett rá. A maszek világban. De ez az állam csúfosan megbukott és most az építész riadtan érzékeli, hogy az ingerült közvéle-mény nem csak a vajat, de még a kenyeret is elkívánja tőle, holott egészen eddig az építész abban a hitben biztatgathatta saját magát, hogy amikor a Hivatallal, a hatalmat ténylegesen gyakorló kicsiny és az önmagukat meg-koronázó egészen nagy királyokkal ellenkezik – sőt csatázik – és a nép, a társadalom érdekeiért áldozza eszét és szívét.  Képletesen, de pszichiátriai és szomatikus értemben is. Legalább a szeletnyi vajas-kenyeret becsülettel megszolgálta tehát.

Vélhetően minden tisztelt tagtársunk őszinte örömére szolgált a Vezető-ség a közelmúltban hozott ama döntése, amelyet a Bős-Nagymarosi víz-lépcső ügyében ismét hozott, Szabadjon azonban fölhívni a figyelmet ar-ra, hogy a döntés szinte szó szerint azonos azzal, amit ennek a Szövet-ségnek a vezetősége ajánlott több mint hat évvel ez előtt. És abban az időben, amikor ez volt az egyetlen társadalmi szervezet, amelyik nyíltan szólni mert.

De ez volt az a társadalmi szervezet is, amelyik vállalta az önálló és füg-getlen véleményt a Nemzeti Színház ügyében, szemben a mindenható Aczél féle kultúrpolitikával szemben.

És nem utolsó sorban ez a szervezet és ez a vezetőség volt az, ami elő-ször vállalta, hogy a Világhoz, a szakma nemzetközi fórumaihoz, fordul Erdély kulturális öröksége, az Erdélyben élő kisebbségek emberi jogainak védelmében. Nem is olyan régen történt, de már is sokan hajlanak arra, hogy elfelejtsék: a MÉSZ székháza volt az a hely, ahol az akkori magyar kormányfő először vállalta nyilvánosan a határon túli magyarság ügyében történő nyílt beszéd ama felelősségét, amit a Kádár rendszer évtizedeken keresztül elhárított magától.

A szakmának számtalanszor tapasztalnia kellett, hogy a politikai hatalom az építészetet afféle még éppen tolerálható, de valójában csupán olyan drága értelmiségi önmegvalósításként kezelte, amit az illetékes szakmi-niszter és a pártapparátus együttes kötelessége kordában tartani. Elisme-rés, mecenatúra nagyon vékonyan csörgedezett. Neki a három „T”-ből csak másod- és harmadosztály járt. Tény ugyan, hogy amikor 25 év után az építészet végre ismét Kossuth díjra méltó tevékenységnek ítéltetett, a Szövetség már-már szemléletváltásban kezdett reménykedni. Sajnos azonban ma már, nyilvánvaló, hogy csak a hiteléből kifutott párt elit elbi-zonytalanodásának volt jele volt csupán.

Azt a kérdést, hogy mi lett volna jobb az épített környezet és a szakma szempontjából, ha a pártállam jobban szereti, vagy sem, most ne firtassuk most. Nem mehetünk el azonban, a másik kérdés pár mellett. Kit képvi-sel, kinek felelős az építész, és, hogy kit és miként képvisel a megbízó? Most és a majdani demokratikus társadalomban? Valljuk meg, hogy erre a kérdésre ma nem tudunk dadogás nélkül felelni, már pedig azonosság tudtunk egész ívének ez a záró köve. E nélkül teljes jövőnket csak a ma-gyarázkodások ingatag dúcolata támasztja alá, ideig, óráig. Pedig szilárd váz nélkül még csak becsületes szakma sem lehetünk. Csak valamilyen obskúrus "építész lobby" Mint ahogyan az igazság erejét decibelben mé-rők harsogják már ma is, és nem csak nálunk.

A jelen gazdasági-poltikai-morális válság ugyanis, a szakma gyakorlás alapja alól mossa ki a talajt. A munka kevés és a fiskus pióca mentalitása pedig, még a reális, halaszthatatlan társadalmi igények kielégítését is lehe-tetlenné teszi. A szakma nagy hányada még ma is az állami tervezőirodák alkalmazottja. Ebből a munkaviszonyból tisztességgel megélni ugyan már nem igen tud, nélküle meglenni, családot eltartani azonban szinte lehetet-len. Az állami tervezés aktuális negyvenedik évfordulójáról azért nehéz nyilvánosság előtt szólni, mert nem tudni, hogy születésnapi köszöntő, avagy gyászbeszéd illik e jelen alkalomhoz. Különösen akkor, ha meg-gondoljuk, hogy az országunk az elmúlt négy évtized letagadhatatlan va-lós és relatív építészeti értékeit jórészt mégis csak annak az állami terve-zésnek és a bennük dolgozó kollegáknak köszönheti, aminek, és akiknek végtére nem adatott meg a választás lehetősége.  Indulat nélkül kell, kije-lentsük, hogy ezek az eredmények igen is objektív érdekeik, ár ellenében kapálózva születtek.

Sokan vagyunk itt ebben a teremben, akik tanúsíthatják, hogy az állami tervezés eme óriási szellemi koncentrációjának puszta létrehozása volt a Hatalom talán első és egyben utolsó koherens koncepciója az építészeti tervezéssel kapcsolatban. Minden, ami utána következett, már csupán megesett, mert minden handabanda ellenére nem az alkotószellem meg-sokszorozása, fölszabadítása volt a Hatalom alapvető célja, hanem –éppen ellenkezőleg – az alkotó készség rendszerbe állítása és féken tartá-sa.

Szerencsére ezt a célt sohasem sikerült precízen megvalósítsa, csak úgy magyar módra. És ha a pozitív eredmények listája nem is nagyon hosszú, annál inkább az a viszonylagosaké, amikor is a központi, vagy helyi hata-lom gyakran kétségbe ejtően dilettáns elgondolásait ejtően sikerült a „na-gyon rossz” irányból a „még éppen elfogadható” felé fordítani.

Elmúlt évtizedeinek építészete kibírja az összehasonlítást a hozzánk ha-sonlítható balsorsú országokéval. Sőt talán egy ujjnyival jobb is azokénál Nem hiszem, hogy ennek a szakmának több szégyellni valója lenne, mint bármely másiknak. Mindent megtett, ami lehetséges volt. Az utóbbi az, ami elégtelennek bizonyult

Azért, most amikor az építészet és a szakma jövője és megújítása a tét, joggal követeljük, hogy a kormányzat az állami tervezés kifosztott és léket kapott hajóját ne bízza a forgószelek szeszélyére. Nem szubvenció, támogatás kell ide, hanem a privatizáció reális és méltányos módjának megtalálása, és ennek biztosítása Az erre alkalmas és vállalkozó tervezőt kell tulajdonossá tenni, és a többit rá és munkatársaira kell bízni. Tehát a kiválasztódásra. Ha ez az erkölcsi érv kevés, tessék utána számolni hány tízmilliárd forint extraprofitot sajtolt ki a pártállam ezekből a szellemi nagyüzemekből. Anélkül, hogy legalább a bővített szellemi újratermelés föltételeit biztosította volna. Nem kegyről, hanem jussról van szó tehát. És nem csak a miénkről, hanem a magyar társadaloméról, a magyar kul-túráéról. Joggal követeljük a törvényhozástól, hogy alkosson olyan tör-vényt, amely végre korszerű keretekbe foglalja a környezet, az épített környezet, az építészeti örökség óvását és védelmét.

Ha verseny van, hát legyen de tisztességes és a minőségi a szelekció, olyan, ami az építészt és a társdalom közös érdekeit szolgálja! Ha kultúra áru, legyen reális és méltányos az ára. Ha a tervezés üzlet, legyenek meg a tisztességes kereskedés egyértelmű szabályai és jelzései. Ha az építészet szakma, legyen sajátosságainak megfelelő korszerű és hatékony a képzés és a tovább képzés. Más szóval, ha az alkotás, az érték teremtés, a kultúra a nemzeti túlélés arany fedezete, adassék meg az építészet rangja, illő er-kölcsi és anyagi megbecsülése.

Tudom, hogy ez a követelés nem új, és nem is kevés, bár csupán a mini-mum. Mindeddig azonban sikerrel tért ki előle mind az ÉM, az ÉVM, a Szakszervezet, az MSZMP stb. Most mégis tisztelettel, de határozottan tesszük le a KÖHÉM asztalára, a Kormány asztalára, a pártok és a par-lament asztalára. És ha az illetékesek úgy éreznék, hogy egyedül nehezen boldogulnak vele kijelentem, hogy a MÉSZ-ben, és létrehozandó függet-len Építész Kamarában kitűnő segítőtársra találnak majd. A most vissza-vonulóban lévő építész generációnak ugyan már-már szinte sajnos min-degy de nagyon jó lenne, ha a most cseperedőt ne külföldről kelljen majd haza csalogatni, ha majd jobbra fordulnak a dolgok.

Borvendég Béla
 


Utolsó módosítás: 2013.05.05 08:36

Kapcsolódó dokumentumok:

Beszámoló jelentés - a MÉSZ „Szerzői jog – ÉPÍTÉSZET” Különleges munkabizottság munkájáról
Meghívó
Elnöki beszámoló
Költségvetési beszámoló
Beszámoló 2013 évi Közgyűlésre UIA Egészségügyi épületek Munkabizottság - Dr. Kiss Zsolt István
Közhasznúsági jelentés
Költségvetési tervezet
Alapszabály tervezet
Beszámoló 2013 évi Közgyűlésre UIA Szakrális helyek Munkabizottság - Csanády Gábor DLA
Beszámoló 2013 évi Közgyűlésre UIA -V4 munkacsoport - Kálmán Ernő DLA
Beszámoló 2013 évi Közgyűlésre UIA építészet a felelős jövőért - Gelesz Adrienn
Beszámoló a 2013 évi Közgyűlésre A MÉSZ Külügyi tevékenysége - Mikó László
Beszámoló a 2013 évi Közgyűlésre UIA Örökség; UIA-UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Világörökség Szakbizottság
Beszámoló a 2013 évi Közgyűllésre UIA Sport és Szabadidő Munkabizottság - Patonai Dénes DLA

Rövid link küldése e-mailben. Linkek a tartalomhoz.


Rövid link:

Beszédes link:

 
Rövid link küldése e-mailben. Rövid link küldése e-mailben.
 

 

 
QR kód a tartalomhoz QR kód a tartalomhoz

  
  

Lap tetjére

  
  
kapcsolat | impresszum | ajánlom ismerőseimnek | hírlevél | oldal térkép |

© 2024 Magyar Építőművészek Szövetsége