Az idén 70 éve született Nagy Tamás emléke előtt tisztelegtek a Fasori evangélikus templomban.
A tavaly elhunyt építész életútját és munkáit Krizsán András MÉSZ elnök méltatta. Igei köszöntéssel Aradi György lelkész szolgált. Zenélt a Metrum Ensemble: Rákóczy Anna fuvola, Agárdi Eszter cselló, Tóth Kristóf hegedű, Rozmán Lajos klarinét. Közreműködött Nagy Zsófia szoprán.
Az építészet szentsége
Megérthető-e egy ember, aki történetesen építész, pusztán a házain keresztül? Ugyanaz az arc néz–e vissza az anyag-forma-tér és fény alkotta házból, mint a tükörből? De tágíthatjuk a kört, nem kell feltétlenül csak házakat vizsgálnunk, lehet a MŰ, azalkotás bármi: zene, tánc, festmény, vagy költemény– kifejezi-e az alkotás maradéktalanul az alkotót? Ahogy az élet egyetlen kérdésére, úgy erre se adhatunk egyértelmű választ. A tudatos, elemző, az érvényes igazságot kereső és mindenek előtt önazonos alkotó műve azonban jó eséllyel tükör. Nagy Tamás tudatos, elemző, önazonos alkotó volt, aki kérlelhetetlenül őszinte válaszokat keresett. A még élő, aktív generációk őrzik személyiségének egyedi vonásait, és még sokáig élő marad, hisz fiatalokat oktatott, évtizedeken keresztül. Előbb-utóbb azonban eljön a pillanat, amikor az utókor számára elvész a személyes, és csak a MŰ marad. A mű képviseli mindazt, amit az alkotó fontosnak tartott közölni a világgal, nincs mód mellébeszélésre, magyarázkodásra: A kérlelhetetlen anyagi valóság önmagáért beszél. Talán ezért küzdenek bizonyos építészek olyan kérlelhetetlen következetességgel azért, hogy amiben hisznek, az maradéktalanul megvalósuljon. Nagy Tamás az egyik utolsó – persze akkor még senki sem sejtette e szomorú jelző aktualitását – vele készült interjúban arról beszélt hosszan, hogy az építész élete küzdelem, szakadatlan harc, amire az életét teszi, hogy igazának tudatában megnyerje a folytonos csatákat. Elhivatott szemléletére nagyon jellemző módon erre hegyezte ki a Mester szerepét is tanítványai életében. Úgy vélte, miközben nem kétséges, hogy akár harminc alatti építész is tervezhet kiváló házat, a szakmagyakorlás e keserű fortélyaira, a kitartás és hit próbatételeinek kiállására csak az idő tud megtanítani, és a Mester kötelessége, hogy ezt a tapasztalatot átadja a nála fiatalabbaknak. Azt persze mindnyájan tudjuk, mennyivel többet adott át Nagy Tamás ennél, akár a formális oktatás, akár informális építészeti párbeszéd akár saját életműve által.
Az elmúlt időszak különösen nagy pusztítást végzett e klasszikus értelemben vett Mesterek sorában. Talán az említett örökös küzdelem is felelős azért, hogy mind túlságosan korán és túl hirtelen távoztak közülünk, akik most helyettük is igyekszünk állni a sarat. Ez a generáció még hitt az építész szakma szentségében, komolyan vette a felelősséget, amivel nemcsak hogy anyaggá formál gondolatokat, de ezzel az anyagba szőtt gondolattal teret határol le az emberi létezés meghatározó keretéül.
Ebben a feltételrendszerben mi lehet az útja egy olyan építésznek, akitől a „SULI”, a MOME rektora így búcsúzott: „számára teljesen magától értetődő alapállás az egységben létezés. Szemléletében, gondolataiban, cselekedeteiben megnyilvánult a teljesség igénye, a fent s a lent összefüggése, az élet és a lét dicsérete. Így alkotott példát mutatva, minden egyes apró részletben is következetesnek maradva. A lényeget szerette volna tettenérni és megjeleníteni, kerülve minden mulandó, csupán a felszínen ható megoldást.”
Semmilyen rendszerben nincs könnyű helyzetben az, akit a HIT szilárdsága vezet az útján. Nagy Tamás pedig hívő volt a szónak a teljes életre kiterjedő értelmében – amely a mindennapok kitartó, ismétlődő cselekedeteit és a létezés magasabb értelmének kutatását, megértését és megmutatását mind magában foglalja. Az ilyen ember számára, pláne ha építész, az építő áldozat minden esetben saját képességei, tudása, munkája, felajánlását jelenti. Az öröm pedig az épületben testesül meg, amit sosem önmaga, hanem egy közösség számára alkot.
A róla szóló írások mind kiemelik a munkáiban és magatartásában is megnyilvánuló lényegre törő következetességet. Szakmai pályáját kezdettől fogva ezzel a következetességgel alakította. Azonban ez sosem jelentett doktriner, irányváltásra képtelen viszonyulást, hanem éppen ellenkezőleg: A világ ezernyi jelensége között nyitott szemmel az összhangban megnyilvánuló igazság fáradhatatlan kutatását. Hogy milyen fontos volt számára a szabadság, azt jelzi, hogy az egész magyar építészetre meghatározó hatású Makovecz Imre halálakor – akinek irodájában maga is egy évig dolgozott – emlékező írásában nem a szakmai szerepre helyezte a hangsúlyt. Ehelyett egy olyan epizódot elevenített fel közös múltjukból, ahol a megalkuvást nem ismerő ember szállt szembe az ostoba hatalom jogtalan packázásaival. Nagy Tamás számára a szabadság nem forradalmár hevületet, hanem első sorban megalkuvás nélküli gondolkodást és a számára fontos és szükséges ismeretek iránti nyitottságot jelentette.
Szakmai tanulmányait a győri Hild József Építőipari Technikumban kezdte, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1975-ben szerzett diplomát. 1975-86-ig a BUVÁTI-ban dolgozott építész tervezőként, közben elvégezte a MÉSZ Mesteriskoláját. Még a rendszerváltás előtt kijutott New Yorkba, a Magyar és az Amerikai Építész Szövetség között létrejött csereprogram keretébe, ami kivételes lehetőséget biztosított a tanulni vágyó magyar építészek számára. A Haines Lundberg Waehler Architects iroda design csoportjában dolgozott 2 éven át, az ő szavaival élve elit pozícióban. Tapasztalatairól írt beszámolója jól jellemzi későbbi alkotói módszrét:
„Ebben az elit alakulatban is elvárták tőlünk mikor bejött egy feladat, hogy készítsünk négy-öt variációt a házra. Először nem is értettem a feladatot. Az ember persze, hogy csinál variációkat, de csak a legjobbat mutatja meg. Amerikában ez nem így ment, négy-öt variációt kellett készíteni és a megbízóval együtt kiválasztani, hogy melyik menjen tovább. A megbízó akkor elégedett, ha úgy érzi, hogy nem marad ki semmiből, bevonják a döntésekbe. Nagyon szokatlan módszernek tűnt ez számomra, nem is tudtam megszeretni ezt az eljárást, másfelől meg értettem az üzleti szempontokat is.”
New York-kal később sem szakadt meg a kapcsolata, többször visszatért, és ő tervezte a New-York-i 56-os emlékművet, amely az 1956 október 23-án látható csillagállást „véste kőbe”. A megbízást pályázat útján nyerte el, nemzetközi mezőnyben. Az ösztöndíj alkalmával ismerte meg Steven Hollt , akivel harminc éven át ápolt szoros szakmai kapcsolatot, és barátságot. Összekötő szálat jelentett köztük Bartók zenéje, aminek mindketten hódolói voltak. Nem véletlen, hogy irodájában tett első látogatása alkalmával, 1988-ban Bartók Divertimentója szólt, mint kiderült, nem a kedvükért, hanem mert rendszeresen hallgatták Bartók Béla műveit már akkor is.
1989-ben, Amerikából hazatérve egy évet töltött Makovecz Imre irodájában, a régi MAKONA-ban. Makovecz tehetségesnek tartotta Nagy Tamást, a semmelweis utcában felépült házáról szóló kritikájában így fogalmazott: „Nem csak a fiatalabbak képzettsége, tehetséges jósorsa függ az öregektől, de az öregek sorsát is eldönti, kik jönnek utánuk. Jól tudom ezt, s ezért mindig is fontos volt számomra a nálam öregebbek, (…) élete és munkássága, s a fiatalabbaké is, köztük Nagy Tamásé. Ismertem független, szívós természetét, kiművelt, finom ízlését. Azért drukkoltam, hogy józanságát és finom ízlését áttörje az a tehetség, mely nélkül igazi alkotás — hitem szerint—nem jöhet létre.”[1]
Az áttörés pedig megtörtént, a józanság és a finom ízlés megtartása mellett: Nagy Tamás függetlenedni tudott az erőteljes Mester hatásától, és Vincze Lászlóval és Salamin Ferenccel 1990-ben megalapította az AXIS Építésziroda Kft.-t, ahol tíz évig dolgozott, elsősorban egyházi megbízásokon. 2000-ben nyitotta meg saját építészirodáját a LINT Építészeti és Művészeti Kft.-t, ahol végig vezető építész tervezőként dolgozott. Építész munkásságának minden bizonnyal fő művei az egyházi megrendelésekre készült épületek, melyeket elsősorban az evangélikus egyháznak épített, de más felekezeti megbízói is voltak.
Építészetének karakteréről ő maga így vallott 1994-ben egy kiállítás alkalmával:
„...Amikor elkészült a Semmelweis utcai ház, (Makovecz) Imre elég pejoratív felhanggal azt mondta nekem, hogy milyen baromi száraz ez a ház, racionális... és ez akkor eléggé megütött engem. Aztán rájöttem arra, hogy én ilyen vagyok, száraz és racionális. Es abban, amit én csinálok, abban benne van az én puritán protestáns neveltetésem, és az egyszerűen kitörölhetetlen... nem akarom feldíszíteni a csatornát meg az oromzatot... A tér és forma tekintetében mindig keresem a ház belső magját, valami súlypontszerűséget. Ahol az egész ház felfüggeszthető. Talán egy kozmikus kapcsolat iránti vágy okozza ezt, nem tudom..."[2]
Az első egyházi megbízását 1990-ben Bolla Árpád lelkésztől kapta, a Rákospalotai evangélikus templomhoz csatlakozó parókia megtervezésére. Ez a kis posztmodern ízű épület már magán hordja mindazokat az építészeti jegyeket, amelyek a későbbi nagy munkák jól felismerhető védjegyei: a geometrikus szerkesztést, természetes anyagok, elsősorban a tégla kreatív használata és a fény kiemelt szerepe házaiban. „Nagy Tamás új épülete különlegesen illeszkedik a templomhoz, és nagy természetességgel illik munkáinak sorába. Egyformán fontos a helyszínhez kötődő barátságos érzékenysége, és saját építészetének egyenletes folytonossága.” írta az épületről a Nagy Tamás előtt félévvel elhunyt neves pályatárs, Turányi Gábor. „Ritka pillanat. A sokszoros összefogásból nemcsak otthon, hanem jelentős mű is született.”[3]
Az 1994-es Velencei Építészeti Bienálén már szerepelt az 1996-ban átadott, sokak által Nagy Tamás fő művének tartott Dunaújvárosi Evangélikus templom terve, amelyet ő maga “Csűr-katedrálisnak” nevezett, és ami kiforrott példája építészetének. Sulyok Miklós építészet-kritikus szavait idézve: A névtelen építészet monumentalitása, a látszó tégla- falazat, mint egyszerre ősi és mai kézműves építési technológia, az épület egységessége, a protestáns erődtemplom külső-belső tér- szervezése, az anyagból kibontott, komoly és játékos részletgazdagság, az ikonográfiái jelentésű alaprajz és az együttes kifinomult belső arányrendszere méltán tették az épületet az egyik nemzetközileg is legtöbbet publikált mai magyar templommá.” A magyarországi evangélikusság nagy összefogásával épült templom a hazai kortárs templomépítészet ikonikus darabja azóta is.
Az itt megtalált tojás alaprajzú templomtér többször visszatér életművében. Szintén 1994-ben tervezte az 1997-ben átadott Sopronnémeti Evangélikus templomot, ahol a 20, század első éveiben épült toronyhoz kellett egy 70-80 fős gyülekezet számára templomteret építenie.
A 2000-ben átadott Balatonboglári Evangélikus Templomról szóló kritika jól összegzi, mit nyújt az emberi pszichének, a templomba lépők lelkének Nagy Tamás építészete: „Nagy Tamás házainak anyaghasználata, annak struktúrája jelentéssel bír: védettséget sugall. A tégla („égetett föld") és a kőfelületek a fénnyel indukáltan kommunikálnak velünk. A fabútorzat otthonos melegséget, a tölgyfa külső ajtók az erős megtartást közvetítik. Nagy Tamás kiemelt figyelemmel gondolja át a templomtér bútorzatát, belsőépítészeti részletképzését; azokat a részleteket, amellyel fizikailag is kapcsolatba kerül a belépő. (…)egyfajta ősképet keres (még az egyházszakadás előtti, egységben megélt időkből: valami rejtett tudatalatti emlékezetet), s ehhez az evangélikus hagyományokhoz illő, evangélikus neveltetéséből fakadó egyszerű eszközöket használ. Számára különösen fontos, hogy templomaiban a belépő értelmezhető, leolvasható jeleket találjon, hogy a megérkezés élménye a hazaérkezés, a biztonság, oldottság élményével legyen rokon; a betérő ember képes legyen kapcsolatot teremteni. A templom nemcsak az Istennel, hanem egymással történő találkozások színtere is.”[4] A kivitelezésről szóló beszámoló mutatja azt az aprólékos odafigyelést, ami a részletek megformálásban követett és ami lelket lehelt a holt anyagba: „Az építész elkísérte az asztalost a fűrésztelepre; az alapos válogatás során szélezetlen gerendák is a műhelybe kerültek. A bejárati ajtó rajzolatának ötletét épp ezek a faanyagok ihlették; előbb a rajztömb lapjain próbálgatva, majd az asztalos munkapadon a tölgyfa deszkákból kirakva finomodott a végleges változatig.”[5]
A 2007-es gödöllői Szentháromság templom ugyancsak a fény átszellemítő ereje és a tégla súlyos mégis barátságos zártsága között egyensúlyoz.
A tégla a főszereplő az evangélikus egyház számára tervezett aszódi gimnázium esetében is. Az 1999-ben átadott épületegyüttes dombtetőn áll, elkészültekor még magányosan. Vöröses téglaburkolatú tömeg, hasonló tónusú cseréptető és ablakkeretek, alig sötétebb nyílászárók. A tégla használata itt az erődszerű képlet hangsúlyozása, a távolságtartás eszköze. A megbízó és a tervező közös célja egy olyan rangos egyházi iskola létrehozása volt, amelyik magas színvonalon oktat, hitet és tartást ad, azaz nevel, s eközben véd is. A kifelé zárt, a közösséget szolgáló épület magja az udvar. Belül a fülkékkel tagolt falakon át beárad a fény a használat terébe. A tervező szavai szerint a házat belső rend hatja át, és ez a rendezettség magától érthető módon jelenik meg a téglamodulban megszerkesztett, orgonasípokhoz hasonlóan megformált főhomlokzatban, a belső folyosók könyvespolcot idéző téglakiosztásában, a bejárati torony templomos zsaluablakaiban, vagy a könyvtár tömzsi tömegének súlypontba helyezésében.
Nagy Tamás utolsó egyházi megrendelésre készült munkája egy katolikus zarándokhely, Mátreverebély-Szentkút felújítása és bővítése volt. A komplex együttesről méltán elmondható, hogy Kálmán Peregrin ferences testvér, kegyhelyigazgató és az építész közös műve. Az erdő mélyén megbújó idilli helyet – barokk templomot és szabadtéri miséző helyet - kellett a zarándokokat fogadó, korszerű épületekkel kiegészíteni. Az építész számára a feladatban rejlő legnagyobb kihívás a hely szellemének megőrzése volt, az épített és természeti táj egységének megzavarása nélkül. A lelki elmélyülést szolgáló hely érzékeny építészeti beavatkozást igényelt, minden egyes egység önálló formanyelvvel bír, és a saját környezeti adottságaihoz alkalmazkodva nő ki a természetből. A barokk és a kortárs formanyelv zökkenőmentesen illeszkedik egymáshoz, és teszi a kegyhelyet a hazai kortárs egyházi építészet jeles alkotásává.
Nagy Tamás életében a tervezés és a tanítás egyenrangú súllyal szerepelt. 1979-től vett részt a hazai építészoktatásban, a BME Építészmérnöki Karán, majd a Magyar Iparművészeti Főiskolán óraadóként tanított, ahol 2004-től 2014-ig, tíz éven át, az akkor már Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építész tanszékét vezette, 2011-től, mint a MOME főállású egyetemi tanára.
Az Ybl Miklós-díjas, Csonka Pál-díjas, Príma-díjas, Kotsis Iván-díjas építész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézetének Professzora, a rendszerváltás utáni magyar építészet kiemelkedő alkotója, építészgenerációk energikus és karizmatikus tanító építésze, életének 70-dik évében váratlan hirtelenséggel távozott a földi létből. Életműve olyan tiszta ívet rajzol, mintha magától értetődő lenne, hogy ez másként nem is lehetséges. Pedig sok-sok munka, küzdelem áll minden egyes épülete mögött. Ezt a kifejezést különösen szerette: tanító építész. A hallgatókat a „Learning by doing" azaz a csinálva tanulás módszerével avatta be a szakma titkaiba. Amikor tanszékvezető lett, az elsősöket választotta, és sokáig őket tanította, azt tartotta, hogy az indítás a legfontosabb, az alapértékek megmutatása, az első építészeti élmények megadása.
A rá emlékező sorok között különösképpen személyes az a köszönőlevél, amit tanítványai még halála előtt, nyugdíjba menetelének hírére írtak neki, és ami jól tükrözi, hogy nem csak szavaival, de az életével is tanított.
„életre szóló élmény volt, hogy vendégül látott minket a zebegényi házban. Az ottani beszélgetések, séták, ebéd a Mókusban tökéletes kezdése volt mind a félévnek, mind az Önnel való kapcsolatunknak. Különleges napként gondolunk vissza arra is, amikor pasaréti otthonába hívott meg minket. Leültünk a „lakókonyhában", megkóstoltuk a kalandos úton szerzett kínai teát és leettük az asztalról a fornetti tornyokat. Közben hallgattuk a Tanár úr történeteit, amiket azóta is emlegetünk. Jó volt látnunk, hogy hol dolgozik az építész és lakik az ember."
Az építész és ember immár abban a világban lakik, ahol szemtől szemben találkozhatott azzal, amit egész életében keresett.
Linkek a tartalomhoz.
Rövid link küldése e-mailben.
QR kód a tartalomhoz
